A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Színház
Programok / Színház
Szekszárdi Német Színház: Des Kaisers neue Kleider / A császár új ruhája (Ifjúsági előadás)

HANS CHRISTIAN ANDERSEN – HANS ESCHER

Zenés mese 10 éves kortól
Az előadás német nyelven, magyar felirattal kerül bemutatásra!

Él egy császár egy távoli országban, akit csak az érdekel, hogy jól öltözött legyen. Szeretné megünnepelni uralkodásának tizedik évfordulóját, de úgy érzi, nincs ezen alkalomhoz illő ruhája. Ettől rettentően boldogtalan és felettébb mérges is, aminek hamar híre megy országában. Sok vállalkozó jelentkezik a császár megsegítésére. Köztük két csaló is, akik megígérik neki, hogy egy különleges anyagból egy egészen rendkívüli ruhát készítenek. Ez az anyag olyan, amit csak az okos és a munkájukban igazán rátermett emberek képesek látni. Ez tetszik a császárnak, így a csalók rögtön belekezdenek a munkába. Vajon sikerül a tervük? A uralkodó számára a meglepetés nem marad el! Hans Christian Andersen meséje a hiszékenységről, a gyávaságról és a pimaszságról Hans Escher új dramatizálásban.
A produkció létrejöttét az ifa (Institut für Auslandsbeziehungen) támogatta.

Szereposztás:
Császár – Niklas Schüler
Nép és miniszterek – Paula Donner, Melissa Hermann, Sipos Eszter, Dominik Spies,

Zenész: Wessely Ágnes

Rendező: Hans Escher
Díszlet és jelmez: Andrea Hölzl

Az előadás időtartama: 60 perc

Jegyinformáció:
Jegyár: diák 1000 Ft (kísérő tanároknak 10 diák után ingyenes, kizárólag jegypénztárban történő vásárlás esetén), felnőtt 3000 Ft Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (MBH Bank, K&H Bank, OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MBH Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 5. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 340 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2023-09-28 09:00:00 2023-09-28 10:00:00 Europe/Budapest Des Kaisers neue Kleider / A császár új ruhája (Ifjúsági előadás) Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2023. szeptember 28. csütörtök
11:00 - 12:00
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 1000 Ft - 3000 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes
Színház
Balassa Emil - Mihály István –Nemlaha György: Házasságról szó sem lehet! - komédia 2 felvonásban
2023. október 05. csütörtök, 19:00
Jegyár: 4900 Ft
Jegyvásárlás
Színház
Neil Simon: Mezítláb a parkban - vígjáték
2023. október 09. hétfő, 19:00
Jegyár: 6500 Ft
Jegyvásárlás
Színház
Monarchia Operett: DALOK A PESTI HOLDFÉNYBEN
2023. október 14. szombat, 19:00
Jegyár: 5500 Ft - 6500 Ft
Jegyvásárlás