A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Színház
Programok / Színház
Napfény-Holdsugár : a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora

Egy nehezebb időszakot élt meg az együttes is a pandémia alatt. Igyekeztünk újult erővel, valami maradandót alkotni. Átalakultak a keretek, de a kereteken belül most is jelen van a tánc, és egymás szeretete. A 2021-es záró műsorunk hívószavai:  Játék, szerelem, közel, s távol, tehetséges gyerekek, és felnőttek, csillogó szemek.
A generációváltás, a változás ténylegesen valami újat hozott magával, amely rejt akadályokat, de a legszebb pillanatokat is.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!
Addig is örömteli ünnepi várakozást, készülődést kívánunk!

A Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora

Közreműködnek a Szinvavölgyi Cseppek (Ughy Bárdos Zsuzsanna-Körmöndi Tamás),  a Szinvavölgyi Prücskök, a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosai (Lévai Anita- Maródi Attila) és a Tényleg Zenekar Orosz Sándor vezetésével.

Koreográfiák:

1. rész Marossárpataki táncok, Mezőkölpényi táncok, „Vess figurát, olyan cifrát” Makfalvi táncok, Mezőkeszűi táncok, Legényesek, Bökönyi táncok (két produkció), Matyó csárdás, Tyukodi táncok
2. rész Gagybátori táncok, Zempléni táncok, Szent Iván napján-Somogyi táncok, Sárközi hangulatok, Uszódi táncok

Koreográfusok: Boncsérné Szinai Tünde, Horváth Tibor, Zóka Éva, Ughy Bárdos Zsuzsanna, Körmöndi Tamás, Lévai Anita, Maródi Attila
Fenntartó: Jóna István 
Szinvavölgyi AMI igazgató: Orosz Sándor
Viselet: Pálfi Anita Katalin
Szerkesztő: Lévai Anita és Maródi Attila
Rendező: Fandl Ferenc

Az előadás hossza 115 perc, egy szünettel.

 

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: a Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 260 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2021-11-28 16:00:00 2021-11-28 18:00:00 Europe/Budapest a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2021. november 28. vasárnap
17:00 - 19:00
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 2500 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes
Színház
Pindroch Csaba egyszemélyes vígjátéka: SEGÍTSÉG, MEGNŐSÜLTEM!
2021. december 27. hétfő, 19:00
Jegyár: 4500 Ft - 5500 Ft
Jegyvásárlás
Színház
Ray Cooney: Páratlan páros
2021. december 29. szerda, 19:00
Jegyár: 3900 Ft - 4500 Ft
Jegyvásárlás
Színház
ÚJÉVI OPERETT GÁLA 2022 : Ünnepi koncert az operett csillagaival
2022. január 30. vasárnap, 19:00
Jegyár: 4900 Ft - 10000 Ft
Jegyvásárlás