Vajon mi viszi az embert arra, hogy a vészjósló szülői ábrázatok ellenére és egy valamirevaló béterv nélkül, ellenben kínkeserves munka árán megtanuljon egy mesterséget, a színészetet, hogy aztán reményekkel telve, megveszekedett türelemmel – elhalasztott családi évfordulók és lekésett szülinapok kereszttüzében – a belét maga után húzva vánszorogjon a jelöletlen sírja felé?
Erre és sok hasonló kérdésre ezen az esten sem kapnak választ, de egyet megígérhetek, a belem itt is lógni fog.