A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Koncert
Programok / Koncert
Boban Markovic Orkestar: Mrak lemezbemutató koncert

A világ legrangosabb nemzetközi világzenei toplistájának élére került a Boban Markovic Orkestar MRAK című albuma, melynek lemezbemutató koncertjével áll ezen az estén színpadra a zenekar. A World Music Charts Europe zsűrijében 27 ország mintegy 50 rádiós világzenei szakembere szavaz a hónap legjobb lemezeiről. Nemcsak júliusban, de augusztusban is a Boban Markovic Orkestar MRAK című albumát választották a világ legjobb lemezének, amely így az első helyen vezette a listát, majd még három hónapig volt benne a TOP 10-ben. Ez az egyik legrangosabb szakmai elismerés, amit egy album a nemzetközi világzenei piacon kaphat. A listát minden hónap 1-jén teszik közzé a https://wmce.de/ oldalon. A nemzetközi sajtóban a Boban lemezét a Balkán zene nagy visszatérésének nevezték, és a Songlines Magazin a TOP OF THE WORLD címet adományozta neki, ami a világ legjobbjai közé emelte máris a frissen megjelent albumot. A MRAK (Sötétség) c. lemez magyar kiadó(!), a Fonó gondozásában jelent meg 2019. áprilisában, terjedelmét és hangulatát tekintve olyan, mint egy jó balkán buli a maga kihagyhatatlan csúcspontjaival és szomorúságba hajló mélységeivel. Egy olyan válogatás, amely egyszerre tradicionális és aktuális, ismerős és idegen, harsány és visszafogott. Az biztos hogy nehéz lesz ülve maradni a koncert alatt, mert a legújabb zenei anyagból még jobban árad az életöröm, mint eddig valaha... a modern HD elemek pedig új ajtókat nyitnak meg a fiatalabb generációk zenei ízlése felé is.

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), MKK Ajándékutalványt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 260 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2020-01-14 18:00:00 2020-01-14 19:30:00 Europe/Budapest Mrak lemezbemutató koncert Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
Facebook esemény
2020. január 14. kedd
19:00 - 20:30
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 5900 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes
Koncert
Margaret Island Szimfonik: Csend turné 2019
2019. december 14. szombat, 19:00
Jegyár: 5500 Ft - 6500 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
Zséda: Miattad Karácsony
2019. december 20. péntek, 19:00
Jegyár: 4800 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
St. Martin Jubileumi koncertje: Valóra vált álmok
2019. december 27. péntek, 19:00
Jegyár: 4900 Ft
Jegyvásárlás