A MŰHA a Miskolc Csoport tagja
Koncert
Programok / Koncert
Anna & the Barbies koncert

Az eddigi hamisítatlan rock’n’roll menetelés után az underground közeg füstös kiskocsmáiból és klubjaiból az Anna And The Barbies a nagyszínpadokra és reflektorok kereszttüzébe kerülve továbbra is önmagát adja, kivétel nélkül mindig és mindenhol. Ismertségük és sikereik mellett egyre növekvő rajongótáborukra is folyamatosan figyelnek: egyedülálló családdá kovácsolták őket is az évek alatt. A minden évben megvalósuló rajongótáboruk, a Hello Ugaron az elmúlt évekre egy valódi fesztivállá nőtte ki magát.
Természetesen nem véletlen ez a siker: Pásztor Anna és zenekara minden koncertet úgy nyom le a színpadon, mintha az lenne életük utolsó fellépése. Kendőzetlenül őszinte és felemelően pozitív dalszövegek, lüktető és magával ragadó rockos ütemek, mégis fülbemászó refrének tökéletes egységként bújnak a hallgatók fülébe dalaik - hol lágyan énekelve, hol tiszta erőből, max. hangerőn kiabálva. Jó példa előbbire a „Márti dala” című slágerük, amit több mint 10 millióan láttak a YouTube-on és az egész ország ismeri már.
A pajkos, szexi szövegekhez hasonló karizma is jár: Anna színpadi megjelenése koncertről koncertre változik - többek között attól is olyan izgalmasak a bulijaik, hogy sosem lehet tudni, épp milyen szerkóban, fejdíszben, arc- vagy testfestéssel robban fel a deszkákra az énekesnő. Az ötfős zenekar a váratlan helyszínektől sem riad vissza, ha performanszról van szó. Miután 2015-ben hat album anyagával zenélték tele a SYMA csarnokot, egy évvel később UTÓPIA című turnéjukon még a Fővárosi Nagycirkusz porondjára is elvitték azonos című lemezüket - duplán is megtöltve a különleges helyszínt.
Legyen szó kortárs líráról vagy futurisztikus vizuálról, bármi elfér színpadukon. A filmművészetet sem hagyták ki “repertoárjukból”: Magyarországon egyedülálló módon Álmatlan címmel országosan bemutatták nagysikerű filmjüket, amely soha nem látott őszinteséggel, teljes mértékben bemutatja az Anna And The Barbies jelenség lényegét.
A 2019-es év a lázas készülődésről szólt, 15. születésnapjukon ismét szokatlan oldaláról fogták meg az ünneplést.
A november 23-án egy ünnepi „Indián” előadásra került sor. A Nemzeti Színházban debütált “Indián” című műsor egy tematikus Anna and the Barbies koncert-darab, amely egy, a 21. századba leszületett indián útkereséséről szól, a GPS, bérfeszültség és a hashtagek világában. A darab egyben rendhagyó lemezbemutató is volt - a zenekar 15. évfordulójára íródott album, valamint az elmúlt 15 év dalainak szimfonikus, kórusműre átírt és akusztikus verziói képezik a zenés darab alapját, miközben mozgásszínházba ágyazott,narrált és vendégművészekkel színesített a cselekmény fonala.
Az előadás címével megegyező, jubileumi Indián nagylemez 2019. december 11-én látott napvilágot, kilenc vadonatúj, szókimodó rockdallal!

Ültetett rendezvény, így a jelenlegi járványügyi szabályok szerint a oltási igazolvány nem szükséges.

A koncert az NKA és a Hangfoglaló program támogatásával valósul meg.

 

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 260 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2021-11-12 19:00:00 2021-11-12 20:30:00 Europe/Budapest Anna & the Barbies koncert Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2021. november 12. péntek
20:00 - 21:30
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 3700 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes
Koncert
Liszt Ferenc Kamarazenekar
2021. október 26. kedd, 19:00
Jegyár: 11900 Ft - 25900 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
Bereczki Zoltán koncert
2021. október 28. csütörtök, 19:00
Jegyár: 6200 Ft - 7900 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
Honeybeast : Cirkusz turné
2021. november 06. szombat, 19:00
Jegyár: 5500 Ft - 6300 Ft
Jegyvásárlás