Active main menu /
Terembérlet
A miskolci Művészetek Háza a belváros szívében, autóval és tömegközlekedéssel is kiválóan megközelíthető, frekventált helyen található. Miskolc város főutcáját Európa leghosszabb vásárlóutcái között tartjuk számon, ahonnan a Művészetek Házát pillanatok alatt megtalálja az ide látogató.
A Ház Nagyterme adottságainak köszönhetően egyaránt alkalmas kis- és nagyrendezvények befogadására is. A résztvevők elhelyezésére két szinten van lehetőség, hiszen az emeleti erkély részen 214-en foglalhatnak helyet, a földszinti nézőtéren széksorosan 344 fő részére tudunk ülőhelyet biztosítani, míg a földszinti páholyokban további 24 fő ülhet. A színpad alkalmas kamara-előadások, konferenciák, illetve nagyelőadások befogadására is, a színpadtér mélysége pedig a beépített rendszerekkel megosztható.
A terem technikai alapfelszereltsége:
Projektor (maximálisan 9 méter x 6 méteres vetítővásznon), beépített hang és fénytechnika. A Művészetek Háza teljes technikai ismertetője honlapunkon megtalálható.
Cateringre a Foyer és a Galéria részben van lehetőség – mindkét helyszínen biztosítani tudjuk a kávészünetet, illetve a welcome drinket. Kiállításoknak a Ház előtti hangulatos kis téren, valamint a Galéria részben tudunk helyet biztosítani. Igény szerint, természetesen a ruhatár működtetésére is van lehetőség.
Fentieken túl két moziterem is üzemel a Házban, 80 illetve 40 fős befogadó kapacitással, melyeket minden nap 14 óráig tudunk bérbeadni.
A Művészetek Házában található Kávézó patinás környezetben várja Önöket, amely bérelhető zártkörű rendezvények lebonyolítására maximum 50 főig.
Parkolásra a Ház melletti mélygarázsban van lehetőség (Régió Park, Európa téri mélygarázs). A rendezvény technikai betelepüléséhez, és az ahhoz szükséges parkoláshoz úgynevezett „rakodási engedélyt” biztosítunk.
Technikai információk