Színház
Programok / Színház
A MAGYAR KULTÚRA NAPJA: Wass Albert Szerelmem, Erdély - Rékasi Károly önálló estje

Dr. Kriza Ákos Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere meghívja Önt és kedves Partnerét a magyar kultúra napja alkalmából Wass Albert: Szerelmem, Erdély - Rékasi Károly önálló estjére.

Gróf Czegei Wass Albert levelei, versei, írásai alapján összeállította és a filmmontázsokat készítette: Koltay Gábor
Zenei szerkesztő: Tóth Zoltán

Az összeállítás középpontjában a második világégés után imádott Erdélyéből menekülni kényszerülő, életének nagyobbik felét emigrációban élő író lelki és szellemi vívódásait, a megkapaszkodással járó gyötrelmeket igyekszik bemutatni. 

Az előadóest „cselekménye” az 50-es évek elején, Amerikában kezdődik. A fő gondolati ívet az író életében jelentős szerepet játszó asszonyokhoz írott levélrészletek montázsából építkezik. Felesége és öt gyermekének édesanyja Siemers Éva. Wass Albert 1952 tavaszán Amerikából elválik tőle, és még ugyanebben az évben házasságot köt Elizabeth McClainnel. A harmadik nő – feltehetően Wass Albert életének legnagyobb szerelme – az írónál tíz évvel idősebb Éltető Marianne, akit a levelekben Cikének, Cikécskének, olykor Bubának szólít. Wass Albert életében mindhárom asszonyt elveszítette.

Wass Albert 90 éves korában, 1998-ban hunyt el. Szeleczky Zitához írott levelekből kiderül, hogy a színésznő a Wass Albert versek nagy népszerűsítője volt. A levélrészleteket Wass Albert ismert versei és különböző prózai műveiből vett idézetei egészítik ki. Az előadóest eszköztára további tartalmi és szcenikai elemekkel egészül ki, hiszen szerepet kap benne a háttérvetítés, valamint az elhangzott szövegek hangulatát fokozó, vagy éppenséggel ellenpontozó zenei aláfestés (Koltay Gábor)

Az előadás időtartama: 60 perc.

Jegyinformáció:
Az előadás ingyenesen látogatható, de regisztrációhoz kötött. Regisztrációs jegyek igényelhetők a Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009).
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 260 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2019-01-22 17:00:00 2019-01-22 18:00:00 Europe/Budapest Wass Albert Szerelmem, Erdély - Rékasi Károly önálló estje Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
2019. január 22. kedd
18:00 - 19:00
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: INGYENES
Hasonló programok
Összes
Koncert
MÜHA GasztroPLACC
2019. július 05. péntek, 18:00
INGYENES
Koncert
MÜHA GasztroPLACC
2019. július 12. péntek, 18:00
INGYENES
Koncert
MÜHA GasztroPLACC
2019. július 19. péntek, 18:00
INGYENES