Koncert
Programok / Koncert
Magna Cum Laude akusztikus koncert

A 18 éves Magna Cum Laude rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta, máig eredeti formáció gyulai próbaterméből, hogy a nagyszínpadok kiemelt attrakciója legyen. Lesták Marci billentyűssel és Török Máté dobossal kiegészülve a zenekar ma egyben a mély tartalmú, elgondolkodtató dalok előadója és a ház oldalát is valóban kirúgó fiatalos, lendületes közönség-kedvenc buli-banda. Minden állomás, Átkozott nők, Színezd újra, Túl későn, Visszhang, Főnököm, Pálinka dal, Vidéki sanzon, vagy a Köszönet, hogy csak néhányat említsünk a zenekar megannyi sikerdala közül. De a Magnának van egy másik oldala is, a „Csak ülünk és zenélünk” koncert, aminek exkluzivitása, hogy évente csak pár hasonlót vállal a zenekar. Az akusztikus koncert különlegesen hangszerelt dallamaiba belecsempészett szimfónia egészen egyedülállóan mutatja be a Magna dalok színes világát. A koncerten a legnagyobb slágerek mellett igazi unikumként a ritkán játszott dalok is felcsendülnek, így a legnagyobb rajongóknak is bőven tart meglepetéseket az este.

A rendezvényt támogatja a BALOGH AUTÓHÁZAK CÉGCSOPORT

Jegyinformáció:
Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), MKK Ajándékutalványt és bankkártyát elfogadunk. Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu-n, valamint a JEGY.HU-n.
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 260 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2018-04-20 17:00:00 2018-04-20 18:30:00 Europe/Budapest Magna Cum Laude akusztikus koncert Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
Facebook esemény
2018. április 20. péntek
19:00 - 20:30
Helyszín: Hangversenyterem
Jegyár: 5500 Ft
Jegyvásárlás
Hasonló programok
Összes
Koncert
Moszkvai Patriarchátus Kórus
2018. december 15. szombat, 19:00
Jegyár: 4990 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
Koncz Zsuzsa koncert
2018. december 18. kedd, 19:00
Jegyár: 6990 Ft
Jegyvásárlás
Koncert
Pál Dénes: Ajándék 2018
2018. december 22. szombat, 19:00
Jegyár: 3200 Ft
Jegyvásárlás