Kiállítás
Programok / Kiállítás
CSABAI RENÁTÓ KIÁLLÍTÁSA

A kiállítást megnyitja: Bujdos Atilla újságíró 

Zene: Batta Róbert (Liquid Limbs) 

"Gyerekkorom óta művésznek készültem, ezért művészeti iskolákba jártam. Középiskolában reklámgrafikusnak tanultam, de idővel jobban kezdett érdekelni a festészet, ezért úgy döntöttem, a Képzőművészeti Egyetemre felvételizek, ahová 2002-ben fel is vettek. Azóta a festészetnek szentelem az életem, az egyetemen csendéleteket festettem, mindig vonzott a monokróm festészet. Diplomamunkáim is rajzok, s monokróm festmények voltak, azóta is fekete-fehér munkákat készítek. Szeretek anyagokkal kísérletezni, sokáig organzára festettem, úgy gondoltam, ez megfelelő hordozó, hogy az emberi lelket, az emberi arc transzparens mivoltát megjeleníthessem. Emellett sokat rajzoltam az elmúlt időszakban papírra, és ezt most megpróbáltam vászonra átültetni. Az emberek érdekelnek általában, ezért portrékat és emberi alakokat jelenítek meg a képeken."

A kiállítás megtekinthető: 2018. május 10-ig, minden nap 14:00-22:00

Jegyinformáció:
INGYENES
Parkolási információ:
A Művészetek Háza vendégei részére az Európa téri mélygarázsban van lehetőség a parkolásra. A mélygarázs megközelíthető az Uitz Béla utca felől, mely 24 órában üzemel. Díjszabás: 260 Ft / óra
Elmentem a naptáramba 2018-04-16 15:00:00 2018-05-10 20:00:00 Europe/Budapest CSABAI RENÁTÓ KIÁLLÍTÁSA Miskolc, Rákóczi utca 2. info@muhamiskolc.hu
Facebook esemény
2018. április 16. hétfő
17:00 - 22:00
Helyszín: Galéria
Jegyár: INGYENES
Hasonló programok
Összes
Kiállítás
Lőrincz Róbert: Létszövedék c. kiállítása
2018. december 13. csütörtök, 17:00
INGYENES
Színház
Hindi Brooks: romance.com vígjáték
2018. december 12. szerda, 19:00
Jegyár: 4200 Ft - 4500 Ft
Jegyvásárlás
Előadás
ELMARAD!! Stílus kurzus: Alapdarabok,kiegészítők, dress code
2018. december 14. péntek, 16:00
Jegyár: 10000 Ft
Jegyvásárlás